A UBS egy új jutalmazási rendszer bevezetését fontolgatja azon befektetési bankárok számára, akik ügyfeleket ajánlanak a cég vagyonkezelési üzletágának – írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
A brit piacfelügyeleti hatóság javaslata szerint az alapkezelőknek lehetőséget kellene adni arra, hogy összevonják a kereskedési és elemzési díjakat. Az ügy pikantériája, hogy a MiFID 2 alatt éppen a britek kardoskodtak a mellett, hogy a két költségnemet különválasszák - írja a Financial Times.
A UBS Group 14%-kal csökkentette a tavalyi évre vonatkozó bónuszalapját, miután a Credit Suisse integrációjával párhuzamosan igyekeznek megvágni a költségeket – írja a Bloomberg.
A UBS megállapodott arról, hogy 8 milliárd dollárnyi hitelt ad el az Apollo befektetőnek. A svájci nagybank a tavaly felvásárolt Credit Suisse egy részlegét számolja fel ezzel - számolt be a Financial Times.
Véleménycikket közölt az Euractivon Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. A politikus arról ír: Európának át kell állnia a hadigazdaságra, fel kell készülnie a háborúra, mivel, ha nem sikerül megfelelően reagálni az ukrajnai háborúra, Oroszország meg fogja támadni az EU országait.
A Bank of America arra számít, hogy befektetési banki bevételei az első negyedévben 10-15 százalékkal emelkednek az egy évvel korábbihoz képest. Nem ez a bank az első, amely az utóbbi időben optimistábbá vált e téren.
Az idei év legnagyobb tőzsdei bevezetése lehet az Egyesült Államokban a Klarna IPO-ja. Európa egykor legértékesebb fintech startupja már dolgozik az ügyön - számolt be a Bloomberg.
Az Ant Group fintechóriás túllicitálta a Citadel Securitiest a Credit Suisse kínai befektetési banki részlegéért folyó „csatában” - számol be a hírről a Bloomberg.
A Wood határon átnyúló szolgáltatást nyújt egyedüli magyar partnerén, a Capital W-n keresztül a vagyonosabb magyarok számára, új privátbanki szolgáltató jelenik meg ezzel a magyar piacon. A számlavezetés Prágában van, az ügyfelek direktben a Wooddal szerződnek, a Capital W-n keresztül – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Varga-Szilágyi Péter, a Capital W ügyvezetője. Első körben a külföldi számla iránti igénnyel rendelkezők érdeklődését keltheti fel a szolgáltatás, de a cél az, hogy a Wood legyen az első számú alternatíva a magyar vagyonos ügyfelek számára, amikor privátbanki szolgáltatásban és számlavezetésben gondolkodnak – tette hozzá. Petr Benes, a Wood & Company Wealth Management igazgatója kitért arra is az interjúban, hogy a belépési limit 300 ezer euró lesz, hasonló a magyar privátbanki szolgáltatóknál megszokott limitekhez.
A befektetési bankok vezérigazgatói optimizmusukat fejezték ki a tőkepiacok újraéledésével kapcsolatban, amikor kedden beszámoltak a negyedik negyedéves eredményekről, de figyelmeztettek azokra a kockázatokra is, amelyek megzavarhatják a most kibontakozó fellendülést - írja Reuters.
Az egy részvényre jutó eredmény és a bevételek szempontjából is felülmúlta a piaci várakozásokat a Goldman Sachs negyedik negyedéves gyorsjelentése, különösen az alapkezelés területén sikerült kellemes meglepetést szerezniük a tőzsdei befektetőknek. Jelenleg 0,6%-os emelkedést mutat a nyitás előtti kereskedésben a részvényárfolyam.
Christian Sewing, a Deutsche Bank vezérigazgatója a bankja értékének növelésére törekszik, ezért olyan európai pénzintézetek felvásárlását fontolgatja, mint a Commerzbank és az ABN Amro - jelentette a Bloomberg.
A Citigroup azt tervezi, hogy az év végéig befektetési banki egységet indít Kínában, miközben a riválisai egyre óvatosabbak az országban való működéssel kapcsolatban - tudósított a Financial Times.
A tranzakciók értéke 2023-ban 10 év után először süllyedt 3 milliárd dollár alá globális szinten, a magasabb kamatlábak és a fokozódó geopolitikai feszültségek egyvelege idén sem tett jót a szektornak – írja a Financial Times.
A globális bankok 2023-ban több mint 60 000 munkahelyet szüntettek meg a tranzakciók számának csökkenése és a tőzsdék visszaesése miatt, 2024-ben pedig további leépítések várhatók - közölte a Financial Times.
2020 márciusa óta a legalacsonyabb szintre csökkentették a hedge fundok a pénzügyi szektor részvényeiben való kitettségüket - derül ki a Goldman Sachs jelentéséből.
A Moody's 2024-re negatív kilátásokat jósol a bankok számára a lassuló globális növekedés, a magasabb nemteljesítési kockázatok és a nyereségességi nyomás miatt, valamint arra figyelmeztet, hogy az ázsiai ingatlanpiacokon lévő stressz továbbra is fennmarad.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írását olvashatják:
Kína egyik legnagyobb befektetési bankja arra „kérte” elemzőit, tartózkodjanak a medvepiaci kommentároktól, amikor a kínai gazdaságról írnak. De nem áll meg itt a történet: azt is kérte tőlük, ne mutogassák pazar életmódjukat, mivel Peking továbbra is szigorúan ellenőrzi a jól fizetett bankárokat – írja a Bloomberg.
Egymilliárd fontos (mintegy 1,25 milliárd dolláros) költségcsökkentésen dolgozik a Barclays, ami akár 2000 munkahely megszüntetésével is járhat, elsősorban a brit bank back office részlegénél – nyilatkozta a Reutersnek egy, az ügyhöz közel álló forrás.